30 LETTEM

Nyáron 30 lettem. Mérföldkő. Megéltem.

Szerencsés vagyok, hogy tényleg megélhettem. Rögtön eszembe jut erről egy egykori, otthoni ismerősöm, aki nászútján a 20-as évei közepén, egy nagyon szerencsétlen balesetben életét vesztette. Ráadásul várandós volt. Biztos vagyok benne, hogy ő is szívesen megünnepelte volna a 30. életévét, de nem adatott meg neki. Én meg még mai napig itt lehetek.

A 30. születésnapomra már gondolatban egy éve készültem. Készítettem magam, hogy ne érjen váratlanul. Egy ismerős mesélte, hogy neki 2 évébe tellett felfogni, hogy 30 elmúlt, s nem akartam semmiképpen hasonlóan járni.
Nagyon vágytam a Las Vegas nyaralásra is, ami összejött. Sokat koncentráltam rá (talán másra is így kéne, hogy hasonlóan sikerüljön).
A nagy buli és torta teljesen elmaradt, akár az én hibám is, hogy nem csődítettem össze senkit sem. A nagy napon egy ismerős írt rám, hogy fussunk össze egy italra. Sikerült keményen becsiccsentenem, 4 Long Island koktél megtette a hatását.
Majd Karácsonykor otthon meg pótolom házi sütivel az elmaradt kalóriákat. Anyu mennyei gesztenyetortájára már most leadom a „rendelést”.

A 20-as évektől való búcsúzás is nagy hangsúlyt kapott. A dátumhoz közeledve elkezdtem jobban odafigyelni a pillanatokra. Mint utolsó úszás, utolsó naplemente nézés, utolsó alvás, utolsó hétvége stb 30. előtt. Meg akartam magamban örökíteni ezeket a soha vissza nem térő kis eseményeket.
A 20-as éveim nagyon szép évtizedként zárult. Majdnem Londonban élne le az egészet például, sokat tapasztaltam és láttam. Rengeteg élmény és behatás ért. Egy új országban találtam a 2. otthonra, a nulláról indulva épült egy ismerősi köröm. Új barátok jöttek véletlenszerűen. Eljutottam a tengerentúlra, jártam több országban. Belejöttem az egyedül utazásba.
Munkában szintén a nagy 0-ról kezdve gyűjtöttem össze milliónyi tapasztalatot gyerekekkel. Bele lehet kötni, elhiszem, hogy más sokkal nagyobb karriert is elért volna, én nem hajtottam annyira, nem égetett egy vágy, így csak egy zsebpénzes au pairből „csupán” rendesen fizetett nanny állásig léptem elő. Hátrányom, hogy semmilyen versenypiaci végzettséggel nem rendelkezem.
Ám a nanny munkában is vannak szintek és potenciál is, ahogy egyre jobb az ember, nőhet az órabére. Nekem is 2014-től minden családváltással nőtt. Nem utálom a munkám, sok pozitív oldala van. (meg negatív is, mint mindennek…- na, egy ötlet egy szikra meg is van). Szakosodnom kéne a jövőben a gyerekek világában, mint pl viselkedés specialista.

Nagy bakancslistát még nem írtam az elkövetkező 10 évre, pedig kéne.
Ami fix tény, 10 évem van, hogy családot alapítsak vagy nem lesz családom
. Értem most itt a gyerekvállalást. Egy nőnek nem is, hogy illik, hanem nagyon ideális még a 30-as éveiben szülnie. Nem matekozhatok arra, hogy majd 42 évesen is összejön egy baba csettintésre.
Ha meg nem jön össze a családalapítás, akkor úgy kell élnem, hogy teljes legyen az életem anélkül is.
Más opció nincs.
Jelen állás szerint fényékre vagyok az anyaságtól. Pár nélkül, biztos egzisztencia nélkül nem fog összejönni. Vágyaimban azt mondanám, hogy 36 -38 év között kéne.
Szar ügy azt mondani, hogy a gyerek a pénzen múlik, de mai fejjel az látom, hogy az anyagi részét nem lehet figyelmen kívül hagyni. Más kérdés már a gyerekgondozás, ha mindkét szülő visszaállt a munkába…Na és persze maga a gyereknevelés, csordultig vagyok tapasztalatokkal munkámból kifolyólag és nem sétagalopp a szitu. Meglátjuk mit hoz a jövő.

Magánélet szempontjából szép leépülést tapasztaltam az elmúlt években. Totál nem tudom milyen az, ha valakinek van párja. Látom magamon, hogy kihalnak pl a törődés képességem, vagy a férfiak felé mutatott kedveskedés. Mivel nem gyakorlom őket… Ha párban él az ember gyakorol bizonyos képességeket, gyakorlat teszi a mestert. Ha meg nincs ebben az élethelyzetben akkor nagyon gyenge  bennük.
Randi? Nem is emlékszem milyen az…Mikor örömteli izgatottságban van az ember. Mikor…tök cukin izgul és totál zavarban várja a fiút a megbeszélt helyen.
Pozitív oldal viszont, ha már nem párban éltem, legalább saját magamat sikerült „megismernem”. Tudom, hogy miket és hogyan szeretek, mi nem tetszik stb.stb. Magammal tisztában vagyok, az sem egy rossz dolog. Egyedül is boldog vagyok, szóval nem azért kell egy társ, hogy boldoggá tegyem. Naív álmaimban azért van szükségem társra, hogy közösen egymásból a legjobb potenciálunkat hozzuk és kiegyensúlyozzuk egymás gyengeségeit. Túl nagy elvárásaim vannak?

A jövő mindig csak jobban hozhat. 30 lettem. Fussunk neki az elkövetkező 10 évnek, ami olyan most mint egy szép fehér lap. A lehetőség pedig az enyém, milyen dolgok is kerülnek rá és hogyan töltődik fel az évekkel.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: