Tragédia Székkutason: apósjelöltjük vitte halálba a srácokat

Bölcsiskoruk óta elválaszthatatlan barát Richárd és Milán. A 18 éves fiúk szerelmei egy ikerpár volt, a két srác a lányok szülei mögött ült a kocsiban, amikor az autóba csapódott a vonat.

Elszórt ruhadarabok, néhány pár cipő, autóalkatrészek, virágcsokrok és mécsesek emlékeztetnek arra a felfoghatatlan tragédiára, amely egyszerre három család életét törte ketté. A szemtanúk szerint Sz. Sándor a tilos jelzés és a sorompó ellenére hajtott a sínekre a székkutasi átjáróban, a kocsit telibe találta egy száguldó vonat. Sándor, az autóban ülő felesége, Mónika és a mögöttük ülő két 18 éves fiú azonnal szörnyethalt. Milán és Richárd régóta udvarolt a házaspár ikerlányainak.

Utolsó útjára is együtt ment a két jó barát

– Nincsenek szavak, nem tudom, hogy ezt hogyan vészelem át. Ma megyek be a patológiára, hogy egy utolsó puszit adjak a fiamnak – mondta a Borsnak Gyalog Richárd, Milán édesapja. – Minden percben a fülembe cseng, amit egyszer mondott nekem, hogy apa, a szívem érted dobog. Próbáltam mindentől megvédeni, de nem sikerült – zokogott az összetört szülő.

Milán remek sofőr, autórajongó volt, imádta a ralit, édesapja méltó módon szeretné elbúcsúztatni.

– Nagyon szeretnék sok ladás barátot, ismerőst összehívni, akik felvonulnak a temetésén. Milán rajongott a Ladákért – tette hozzá az apa.

A két fiú már a bölcsőben is a legjobb barátok voltak, most a szerelem is egyszerre köszöntött rájuk, méghozzá az egymáshoz megszólalásig hasonlító, gyönyörű ikerlányok, Sz. Dóra és Dorina képében.

Tisztán belátható volt a vasúti átjáró

– Tele voltak tervekkel. Napokon keresztül képesek voltak együtt szerelni, imádták a barátnőiket, és annyira szerettek élni. Aznap is a lányoktól jöttek haza, akik mandulaműtét miatt fekszenek az orosházi kórházban – mondta sírva a két fiú édesanyja, Gyalogné Suba Andrea és Nagy Lászlóné.

A két asszony egymást támogatva ment ki a helyszínre, ahol még szeretteik holmijait is megtalálták. Andrea és Maca zokogva gyújtott mécsest a sínek mentén. A két nő nem érti, hogyan történhetett meg a tragédia.

– A szakasz belátható, nincs nagy ka­nyar, fa sem árnyékolja. Várjuk a rendőrségi vizsgálat eredményeit – mondta elcsukló hangon Ricsi édesanyja. Az asszony Ricsi kisöccsének még nem merte elmondani, hogy mi történt, a kicsi ugyanis rajongott a bátyjáért és felnézett rá.

Négy árvát hagyott maga után Sándor

Az autót vezető Sz. Sándor testépítőként komoly karriert futott be, ismerősei higgadt, precíz embernek jellemezték.

– Azonfelül, hogy a csapat versenyzője volt, barátok is voltunk. Mindenben lehetett számítani rá, mindene a család, a verseny és a munka volt. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ő egy ilyen helyzetben áthajtott volna a síneken – vélekedett barátja és edzője, Kristó Endre.

Sz. Sándor és felesége négy gyermeket hag­yott maga után. Az ikerlányokon kívül egy nagyobb fiuk és egy kisfiuk van. Tomika egy nagyon ritka és súlyos genetikai rendellenességgel született, amely évről évre romlik, a szülők a lelküket is kitették érte. Az ismerősök szerint könnyen lehet, hogy nagytestvére, Attila veszi magához.

Úgy tudjuk, hogy az árván maradt, párjaikat is elvesztő ikrek sokkot kaptak a kórházban, be kellett őket nyugtatózni. Dorina szívszorító üzenettel búcsúzott szüleiktől. „Drága anyukám és apukám, köszönöm, hogy felneveltetek, kiálltatok mellettem. Nagyon szeretlek titeket.”

 

Forrás: borsonline.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: