Kósa: a balkáni útvonalon jelenleg is 70 ezer migráns van

Az úgynevezett balkáni migrációs útvonalon jelenleg 70 ezer ember tartózkodik – mondta a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke. Kósa Lajos emlékeztetett, hogy október 24-én a bosnyák-horvát határon, Bihacnál „több ezer illegális határátlépő migráns próbálta meg erőszakkal áttörni a horvát határt”, de feltartóztatták őket a horvát rendőrök.

Kósa szerint „ugyanaz a forgatókönyv, (…) ugyanazok a finanszírozók, ugyanazok a nemzetközi szervezetek” állnak emögött, mint 2015-ben Röszkénél, amikor bevándorlók megpróbálták áttörni a határon.

Kósa Lajos úgy fogalmazott: az, amit a kormány és a parlamentnek a migrációt ellenző része elképzelt, működik, „helyesek az intézkedések és szükségesek is”.

A politikus hangsúlyozta: a rendőrség és a határvadászok a honvédség segítségére támaszkodva megbízhatóan el tudják hárítani az olyan kísérleteket, mint ami a horvát-bosnyák határnál bekövetkezett.

A napi adatokat már nem közli a police.hu

A rendőrség honlapján található illegális migrációs adatokból azonban az látszik, hogy a magyar határon az elmúlt hetekben nem történt semmilyen változás az előző időszak trendjeihez képest.

Az ORFK már nem is napi, hanem heti bontásban közli az adatokat, vélhetően, mert annyira lecsökkent a zöldhatáron határátlépéssel próbálkozók száma. 2018 42. hétében például egyáltalán nem volt olyan külföldi, aki elfogtak, vagy előállítottak volna, és a feltartóztatottak száma is alig haladta meg a 100-at.

 

forrás: 24.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: