Két hetet kapott a bizonyításra: Solari megtartotta első Real Madrid edzését

Már megtartotta első edzését Santiago Solari, a spanyol fociélvonalban szereplő Real Madrid ideiglenesen kinevezett argentin vezetőedzője.

A királyi gárda második csapatának korábbi trénerét azt követően nevezték ki az együttes élére, hogy a Barcelona ellen elszenvedett súlyos vereség (1-5) után a klub vezetősége menesztette Julen Lopeteguit.

Solarinak két hét áll rendelkezésére, hogy megmutassa edzői képességeit. Ez idő alatt négy mérkőzést játszik a Real Madrid, és ha jól szerepel a csapat, az argentin szakembert akár végleg is kinevezhetik.

– Ez a csapat bajnokokból áll, de nagyon csalódottak az elmúlt időben mutatott szereplésük miatt. Ezen muszáj változtatnunk, és meg kell nyerni a meccseinket – nyilatkozott pozitív hangnemben Solari, akinek az első megméretésére szerdán kerül sor. Az együttes a harmadosztályú UD Melilla otthonában lép pályára a Király-kupában.

Santiago Solari nem lehet ismeretlen a Real-szurkolók számára, hiszen amellett, hogy már több mint éve a B csapat edzője volt, 2000 és 2005 között öt szezont is lehúzott játékosként az alakulatnál.

 

Forrás: blikk.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: