Mérhetetlen düh és elkeseredés uralja a mindennapjait a soroksári áldozat özvegyének

– A rendőrség munkája Kriszti ügyében minősíthetetlen! Amikor a nyomozás indult, a zsaruk mindent elrontottak, amit csak lehetett. Amit ők csináltak, az munkának nem nevezhető, nagy nulla.

Ahogy a Blikk írja, felháborítónak tartja, hogy a nyomozás nagy részében őt próbálták besározni.

– Az első számú gyanúsítottként tartottak számon annak ellenére, hogy semmi nem szólt ellenem. Úgy kezeltek, mint egy gyilkost, miközben az igazi elkövető vidáman élte az életét. Amikor most kiderült, hogy ártatlan vagyok, természetesen senki nem mondta: „elnézést, Lajos, ezt benéztük”.

Az elkövetéssel gyanúsított R. Szilveszter ráadásul a nyomozás alatt szinte végig börtönben ült.

– Ha rendesen működik a rendszer, a feleségem még ma is él. Annak a férfinak ugyanis, akit a megölésével gyanúsítanak, jogerős ítélete volt, és régen a börtönben kellett volna akkor ülnie. Ehelyett a bíróságról még elengedték, így kint volt, és brutális módon megölte Krisztit, minket pedig tönkretett – mondta a Blikknek.

 

forrás: borsonline.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: