De egészben kérem!

Egy anya nagyon sok tulajdonsággal bír, és nagyon sok szerepben kell helyt állnia, míg a gyermekei felnőnek. Legfontosabb anyai hivatások közé tartozik:

  • konyhafőnök és szakács, pincér, mosogatólány
  • mosónő, takarítónő
  • óvónő, tanítónő, később tanárnő
  • játékszerelő (szét és össze, ha kell)
  • bőrgyógyász, ápoló
  • fodrász, divatszakértő
  • életmód tanácsadó
  • igazgató
  • ügyvéd és bíró (főleg több gyermek esetében)
  • festő és rajzművész
  • filmkritikus (mely mese nézhető a korhatár megjelölés ellenére)
  • tudós és zseni (a sok miért kérdés megválaszolásához mindenképpen)
  • szülész és nőgyógyász (mert oly módokon tud beszélni a születésről gyermekeinek, hogy még a Turul madár is megirigyelné, az orvostudomány pedig Nobel díjat adna érte).

 

És a felsorolás végeláthatatlan. A mindennapokban az anyukák olyan pozíciókat töltenek be, amit a legtöbb színház külön díjazna, ezért is csodás egy édesanya élete. Viszont bátran kijelenthetem, az egyik legkritikusabb pont az orvostudomány. Mikor haladja meg anyai képességeinket, és elsajátított tapasztalatunkat a betegség tüneteinek diagnosztizálása?! Büszkén jelenthetem, nekem ma sikerült.

 

Történt ugyanis, hogy 3 éves csöpp lányom nagyon komoly arccal közölte a megállapítást, miszerint nagyon meleg a homloka. Kezdtem lesápadni, mivel már két hete itthon van a Drága betegség miatt, és szentül meg voltam győződve, hogy két nap múlva mehet már óvodába. Ezt további döbbenet tetőzte, miután jelezte, hogy szerinte a tarkója is nagyon forró.

 

Ez most már nem gyerekjáték, gondoltam, így a leggyorsabb vizsgálati módszerhez folyamodtam, a „kézrátételes lázmérés”-hez. Első hidegrázás után jött a megnyugvás, nagyjából 35,8 C fok lehetett a hőmérséklete az én Tündéremnek, de éreztem, ő komolyabb diagnózisra számít:

 

  • Kicsim, te tényleg nagyon-nagyon lázas vagy. Forró a homlokod – mondtam neki a hallani kívánt megállapítást – Szerinted, most mit csináljuk? – kérdeztem reménykedve, hogy van konkrét elképzelése az esetre.
  • Gyógyíts meg Anya. Mindig te szoktál meggyógyítani – majd meg tudtam volna zabálni, úgy simogatta a lelkemet, de persze a szerepből nem szabadott kiesni, miszerint ő most nagyon súlyos lázzal küzd, így jött a felvetés:
  • Szerintem neked lázcsillapítóra lesz szükséged.
  • Igen, az jó lesz. – mondta.

 

Ajjaj, így fokozódott a helyzet. Tudtam, hogy szereti a lázcsillapítót, de hogy ennyire…. És ekkor jött a nagyszerű ötlet:

 

  • Tündérem, neked most egy almára lesz szükséged. Az le fogja vinni a lázadat.
  • Igen, én is arra gondoltam. – mondta a csöpp lányom nagy lelkesen. – De, Anya…. – szólt utánam.
  • Tessék, Kicsim?!
  • Tudod, egészben kérem.

🙂

 

Szerző: Noemi

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: