Megölte és elásta a szigetszentmiklósi milliomos nőt: váratlan dolog történt az exrendőr tárgyalásán

A népes hallgatóságnak és a sajtó képviselőinek mindössze a vádirat rövidített változatát volt lehetősége meghallgatni: a védő ugyanis már a tárgyalás elején jelezte: indítványozzák a nyilvánosság kizárását, mert a vádlott bizonyos információkat csak szűk körben hajlandó elárulni.

Pedig a bűncselekmény nagyon borzalmas: egy volt zsaru pénzhez szeretett volna jutni, ezért először megfenyegette, majd megölte egy ismerőse milliomos feleségét.

A gyanúsított, Sz. Attila több mint 27 éven át dolgozott rendőrként, leszerelése után magánnyomozással, őrzés védelemmel foglalkozott.

Pár éven belül azonban megcsappantak a bevételei, és sürgősen szüksége lett volna pénzre.

Kapóra jött neki egy ismerőse, T. János és felesége Renáta helyzete: a házaspár közösen birtokolt egy céget, azonban a kapcsolatuk megromlott, és pénzügyi viták voltak köztük. Az asszony még okirat-hamisítást is elkövetett, hogy a férjét kipenderítse a közös vagyonból.

A vádirat szerint Attila is hasznot akart húzni ebből a viszályból: 2017. április 13-án a szigetszentmiklósi Lidl parkolójában beült Renáta autójába, és azt mondta neki: a férje 40 millióval tartozik neki, azonban a pénzhez nem tud a nő miatt hozzájutni, így nincs más hátra, minthogy Renáta fizesse ki őt. A dörzsölt üzletasszony azonban egy fillér kifizetése nélkül kitessékelte Attilát az autóból, akinek ezután azon főhetett a feje, hogyan ne bukjon le a fenyegetőzés miatt.

Elhatározta, hogy megöli a nőt: újabb találkozót kezdeményezett, amire 2017. április 27-én a délutáni órákban került sor. Renáta nem volt elég óvatos: beült Attila autójába, aki egy erdős területre hajtott, ott kiszállította őt az autóból, kisebb erővel ötször megütötte a fején, majd a zsebkésével háromszor megszúrta a hátán, egyszer a mellkasán és kétszer a nyakán. Az asszony rövid időn belül a helyszínen elhalálozott. Attila ezután eltemette a holttestet, majd magával vitte a telefonját és a táskáját.

A gyanúsított egykedvűen érkezett a tárgyalásra. Senkire nem nézett, nem kommunikált: pedig több érdeklődő is megjelent a sajtó képviselőin kívül. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt férfi a fényképezés tényét is megtiltotta, amihez az új törvények értelmében joga van. Ahogy ahhoz is, hogy csak szűk körben osszon meg bizonyos információkat, mégha ezzel a bírósági eljárás nyilvánosságának elve csorbul.

Miután ezt az ügyvédje bejelentette, hiába tiltakozott az ügyész, a bíró zárt ülést rendelt el.

Annyi bizonyos, hogy az ügy nem zárult le a keddi előkészítő ülésen, és valamikor januárban folytatódik majd. Az ítéletről pedig már nem lehet a hallgatóságot kirekeszteni.

 

forrás: blikk.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: