Számon kérte a kisfiát – Nem vette észre, hogy egy pszichopatával beszél

Tragédiába fordult egy rossz iskolai osztályzat miatt kitört családi perpatvar. Az elfajult vita közben a pszichopataként viselkedő tinédzser fiú megfojtotta az őt kérdőre vonó, majd védekezés közben az arcát karmoló anyját.

Gregory Ramos (17) a gyilkosságot követően elvitte és részlegesen elégette anyja, Gail Cleavenger holttestét, azután megrendezett egy betörést az otthonukban – közölte a floridai Volusia megyei sheriff hivatala.

Mike Chitwood sheriff szerint Ramost nagykorúként kellene bíróság elé állítani, mivel egy “lélektelen ember”, egyike a top 3 pszichopatának, akivel valaha találkozott.

A fiút azzal vádolják, hogy megölte az anyját november 1-én, csütörtök éjjel, miután összeveszett vele egy osztályzatán. A gyilkosság után egy talicskával elmozgatta a testet. Berakta egy furgonba és elszállította azt. Ezután majdnem teljesen elégette anyját a River City Templom kandallójában pénteken kora reggel.

Pénteken elment iskolába, majd onnan hazaérve hívta a 911-t, és jelentette, hogy az anyja eltűnt és a lakásukat kirámolták.

Chitwood sheriff elmondta, hogy a nyomozóknak gyanús volt Ramos, mert az arca össze volt karmolva. Az erdőt átvizsgálva felfedeztek egy lapátot, amivel elégette az anyja holttestét és egy seprűt, amivel kitisztította a furgont. Szintén megtaláltak egy Playstation4 játékot, amelyet bejelentett az anyagyilkos, hogy eltűnt a rabláskor.

A nyomozók szombaton kora reggel fedezték fel az anya maradványait a templom tűzrakóhelyén.

Ramos segítséget kapott barátaitól Dylan Ceglarek (17) és Brian Porras (17) tanulóktól. A rendőrség felhívása előtt közösen rendezték meg a rablást.

A tinédzserek bevallották a nyomozóknak, hogy segítettek és próbálták Ramost rávenni arra, hogy adj fel magát. Elmondták, hogy Ramos azzal hencegett nekik, hogy milyen óriási színészi teljesítményt nyújtott, miközben hívta a 911-t.

Ironikus, de Ramos azt mondta az egyik rendőrnek, Pagliari őrmesternek, hogy egy nap ő is gyilkossági nyomozó szeretne lenni. Közölte az őrmesternek, hogy az anyja gyalázkodó, becsmérlő volt vele szemben.

Az anyagyilkost egyelőre fiatalkorúak börtönében helyezték el.

 

forrás: borsonline.hu

 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: