Visszatér a mozikba Shrek és Csizmás, a kandúr

Visszatér a filmvászonra Shrek és Csizmás, a kandúr: az egész estés animációs filmek életre keltésével a 2015-ben bemutatott Minyonok producerét, Chris Meledandrit bízták meg.

A Variety filmes szaklap szerint a Universal Picture filmstúdió azzal bízta meg Meledandrit, hogy találjon valami friss történetet, hogy a szerethető ogrét és a kardforgató kandúrt megismertesse a mozinézők új nemzedékeivel. Az egyetlen dolog, amit az animációs guru nem akar, hogy elfuserálja a karakterek hangját. A Shrek népszerűségének egy oka volt: olyan nagyágyúk, mint Mike Myers, Eddie Murphy és Antonio Banderas kölcsönözték a karakterek hangját. Melendandri a Variety-nek elmondta, azt szeretné, ha a csapat ismét összeállna. „Visszanézve ezekre a hangi játékokra, megkapónak találod őket. És miközben érvelhetnél egy teljes megújítás mellett, én a saját, nosztalgikus érzéseimre hallgatok, amely vissza akar térni ezekhez a karakterekhez” – magyarázta. A kihívás az, hogy olyasmit találjunk, amitől nem azt érezzük, hogy ez csak egy újabb film a folytatások sorozatában – tette hozzá.

A Shrek, valamint a Csizmás, a kandúr új életre keltését azután határozták el, hogy a stúdió anyavállalata, a Comcast 2016-ban 3,8 milliárd dollárért megvette a Dreamworks Animations stúdiót, amely a Shreket annak idején készítette. Kezdetben olyan találgatások láttak napvilágot, hogy Meledandri, akinek közös produkciós cége van a Universallal, felügyeli majd a Dreamworks Entertainmentet. A producer azonban azt mondta, úgy érzi, hogy két céget nem képes igazgatni, ha fenn akarja tartani az általa készített filmek minőségét.

 

forrás: blikk.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: