Hivatalos: újabb légitársaság járatai indulnak Budapestről

November 8-án hivatalosan is elindult az Air France légitársasága, a JOON első járata a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről Budapestre.

A JOON megjelenésével 16 százalékkal nőtt az utasok rendelkezésére álló férőhelyek száma a Budapest–Párizs vonalon. A két főváros között évente mindegy hatszázezren utaznak, így indokolt is a bővítés a vonalon.

„Nagy öröm számunkra, hogy a JOON, az Air France testvér-légitársasága az elsők között Budapestet választotta a Párizsból elérhető úticéljának” – emelte ki Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Jean-Michel Mathieu, a JOON vezérigazgatója hozzátette: „Nagyon büszke vagyok arra, hogy a JOON, az Air France újgeneraciós légitársasága repül ebbe a gyönyörű városba Európa szívében. A JOON lehetővé teszi az Air France számára az útvonal további sikeres működését. Ezen a télen napi három járattal,  a 2019-es nyári menetrendtől kezdve pedig napi 4 járattal, 16%-kal több ülést biztosítunk az utasoknak.”

A Budapest–Párizs járat is egy intenzív terjeszkedés része, a magyar fővárossal egyidejűleg pedig a fjordok kapujaként emlegetett norvég Bergen felé is nyit a JOON.

 

forrás: blikk.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: