Ház körüli munkákat ajánlott fel, majd kifosztotta az idős debreceni férfit

A gyanúsított ház körüli munkák elvégzését ajánlotta fel egy 87 éves férfinek, azonban amikor az idős ember nem figyelt, elvette a pénzét. A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszának végéhez értek, az iratokat átadták az ügyészségnek.

A rendőrségre 2018. augusztus 1-jén, 15 órakor tett bejelentést a 87 éves debreceni sértett arról, hogy otthonában megkereste egy férfi és felajánlotta neki, hogy a ház körüli munkákban, de akár a bevásárlásban és ebédkiszállításban is segít neki. A bejelentő elmondta, hogy a férfi először a lakás helyiségeit tekintette meg azért, hogy felmérje milyen munkákat kell elvégeznie. Ezt követően az ismeretlen elment és abban egyeztek meg, hogy később visszatér és a takarításban fog segíteni. Az idős férfi csak ekkor vette észre, hogy az otthon tartott pénze eltűnt. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták R. Sándort, aki beismerő vallomást tett. A nyomozás adatai szerint a 42 éves férfi több hasonló bűncselekmény elkövetésével is kapcsolatba hozható.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottal szemben kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást. A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszának végéhez értek, az iratokat átadták az ügyészségnek.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

Mindig legyen bizalmatlan idegenekkel, még akkor is ha a „jószándék” látszatát keltve, segítséget ajánlva akarnak bejutni Önhöz. Mit tegyen, ha idegen érkezik?

Idegent lehetőleg ne engedjen be a lakásába! Ha ez mégis elkerülhetetlen, akkor soha ne hagyja őt egyedül egyetlen pillanatra sem!

Az Önhöz becsengető idegenekkel kapcsolatban mindig legyen óvatos!

Előfordul, hogy hivatalos vagy hasonló személynek (postás, újságos, szerelő, díjbeszedő, mérőóra-leolvasó, rendőr) adják ki magukat csalók, vagy házaló árusként, bajba jutott személyként segítséget kérve, esetleg hivatalos ügyben hatósági személyként, rendőrként próbálnak bejutni a lakásokba! Minden esetben kérjék meg az ismeretlen látogatókat, hogy valamilyen formában igazolják magukat és fokozott elővigyázatossággal kezeljék az idegeneket!
Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válna:

Kérjük, azonnal értesítse a rendőrséget a bárhonnan ingyenesen hívható 107 vagy 112 segélykérő számon!

 

Forrás: debreceninap.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: