3-2-re verte az MTK a Puskás Akadémiát

A labdarúgó NB I 14. fordulójában az MTK 3–2-re legyőzte a vendég Puskás Akadémiát. Lencse góljával jutott előnyhöz az MTK, erre Arabuli még a szünet előtt válaszolt. A második játékrészben Baki találatát Knezevic egyenlítette ki, de a felcsútiaknak ez sem volt elég a pontszerzéshez.

Keményen próbálkozott Kanta József: addig kísérletezett az indításokkal, amíg nem járt sikerrel. Az MTK-irányító ötödik kiugratása jól sikerült, és Lencse László idénybeli negyedik góljával vezetett a hazai csapat.

A kék-fehérek addig egyértelműen mezőnyfölényben futballoztak, az első fél órában ide-oda passzoltak, míg a felcsútiak csak kergették hol az ellenfelet, hol a labdát. Ehhez képest az első ellentámadásukból egyenlítettek, pedig a kontra előtt az MTK-sok rúgtak szögletet…

Az adok-kapok a második félidőben is folytatódott. A két együttes bátran ment előre, egyik sem a védekezésre helyezte a hangsúlyt, ennek kifejezetten jó mérkőzés és sok helyzet lett az eredménye. Az MTK góljára ismét feleltek a felcsútiak, ám amikor már mindenki azt hitte, döntetlen lesz a vége, a hajrára jött Torghelle Sándor, aki első labdaérintéséből mesteri gólt szerzett.

 

Forrás: blikk.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: