A Goethe Intézet és a Modem közös kiállítása nyílt meg Debrecenben

Debrecen, 2018. november 24., szombat (MTI) – Az egész világra kiterjedő megfigyeléssel, annak szociokulturális hatásaival és az abból fakadó félelmekkel foglalkozik a Goethe Intézet és a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ szombaton nyílt kiállítása. 

Michael Müller-Verweyen, a budapesti Goethe Intézet igazgatója a Global Control and Censorship című kiállítás debreceni megnyitóján elmondta: a tárlat eredetileg az 1989-ben alakult kalsruhei ZKM művészeti és médiaközpont részére készült, és 2015-ben mutatták be.

Hozzátette: a Goethe Intézet a nemzetközi kultúrpolitika szemszögéből különösen izgalmasnak találja a kiállítást, ezért, az egyes helyszínekhez igazítva, mutatják be a műalkotásokat több közép- és kelet-európai országban, így Magyarországon kívül Lengyelországban, Litvániában, Lettországban, Szlovákiában és Csehországban.

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere kiemelte: a kiállítás a modern kor egyik fontos problémáját járja körül, így nem is lehetett kérdéses, hogy a tárlatnak Debrecenben a Modem ad otthont. Hangsúlyozta: a művészeti központ programjaiban az utóbbi időszakban markánsan kirajzolódik egy új, sajátos irány, amelynek koncepciójában kiemelt szerepe van a friss, kritikai szemléletnek, a kelet-európai sajátosságoknak és a kelet-közép-európai identitáskeresésnek.

A kiállítást megnyitó Peternák Miklós művészettörténész többek között arról beszélt, hogy a tárlat a hazai közönség számára is érzéki közelségbe hozza ezt a kivételesen fontos témát. Hozzátette: a globalizálódott emberiség legnagyobb problémája jelenleg a klímaváltozás, de ezzel komoly versenyben áll a mikroklíma helyzete, vagyis az egyén, a privát lét kondíciói és a hatalom közvetlenül szintén nehezen érzékelhető konfliktusa.

A tárlaton csaknem 30 művész, többek között a német Frédéric Krauke, a holland Ruben Pater, a görög Virginia Mastrogiannaki és Mátrai Erik munkáit nézhetik meg az érdeklődők.

A kiállítás, amelynek kurátora Nolasco-Rózsás Lívia és Bernhard Serexhe, január 20-ig látható a debreceni Modemben.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: