Várja a kihívásokat

2019-től a DVSC bokszklub három edzővel dolgozik a mindennapok során majd. Tivadar Lajost eddig is a sorainkban tudtuk, ám mellette Szabó Tituszt és Bokor Zoltánt köszönthetjük. A trénereket bemutató sorozatunk elsőként Zoliról szól. Fogadjátok szeretettel!

Edzésre jelentkezni Bokor Zoltánnál és Szabó Titusznál lehet újoncoknak (10-től 100 éves korig), akár versenyzői, akár hobbi edzésekre.

ELÉRHETŐSÉGEK IDE KATTINTVA! 

– Mesélj magadról, Zoli, illetve, hogy kerültél kapcsolatban a küzdősportokkal, az ökölvívással!

BOKOR ZOLTÁN:

– 1980-ban születtem, Debrecenben, ahol a fiatal éveimet is töltöttem. Nem messze a DVSC bázisától, a Tócóvölgyben tettünk-vettünk a srácokkal. A 90-es években Tumbász József (Magyarország első profi kick-box világbajnoka – a szerk.) plakátjai díszítették a lámpaoszlopokat, s nekem is volt a szobámban, persze. Ekkortájt lépett kötelek közé világbajnoki címmeccsen Manson Gibson ellen, ami hatott rám. Szóval valahogy így kezdődött, majd megismertem pár srácot a Hódos Imre Sportcsarnokban, lenéztem hozzájuk, s megtetszett a légkör. Ráadásul ekkoriban mentek a Rocky filmek – imádtam őket –, amelyek bevallom szintén nagy hatással voltak rám. Elhatároztam hát, hogy kipróbálom a bokszot is. Váradi János volt akkoriban az edző az Aranykesztyűben, s tetszett, amit ott láttam. Ő nagy gondot fordított az alapok elsajátítására, lépésről-lépésre haladtunk – sokat köszönhetek annak az időszaknak. János szerint egész jól ment a boksz, s fél év edzés után már letettük a szakmai minimumvizsgát, és pár meccsem is volt. Mintegy 2-3 évig bunyóztam, aztán egy barátom hatására az ország – szervezettségben, eredményekben, létszámban – legnagyobbjának számító Wolfer Gym-hez mentem thai-boksz edzésekre. Ott ragadtam, az unokatestvéremmel együtt. Főként kéztechnikánknak köszönhetően hamar kinőttük a kezdőket, és versenyekre mehettünk. Az első magyar bajnokságomat rögtön meg is nyertem. Ennek is köszönhetően előtérbe kerültünk, s egyre több meccsünk lett – a thai-box szabályrendszerben. Az első bajnoki címet további kettő követte, csak nagyobb súlycsoportban már. Egyébként akkoriban Zilai Sándor (ugyancsak egy kick-box ikon Debrecenben – a szerk.) volt a nagy név a klubnál, ő mindenki számára példa és motiváció volt az edzéseken és a versenyeken is. Hozzá csatlakoztunk később is, amikor saját klubot alapított. Ekkortájt már a K1 is egyre népszerűbbé vált itthon, s én is belekóstolhattam abba is, meg az edzősködésbe is, segítve a többiek felkészülését. Ekkor határoztam el, hogy egyszer tréner leszek. Azóta van kick-box és ökölvívó edzői képesítésem is. A jelenről szólva, Ide a DVSC-hez Salánki Laci ajánlott be, aki régi haverom, már vagy 10-15 éve, hogy ha gondolom, besegíthetnék a munkába. Aztán Szabó Sándorral, a klub elnökével megegyeztünk, hogy megpróbálkozom a feladattal. Időközben úgy alakult, hogy Laci nem dolgozik tovább itt. Külön utakon dolgoznak tovább. Nagyon jó edzőnek tartom Lacit, sok sikert kívánok neki a folytatáshoz!

–  A DVSC tehát némileg átalakul, ebben milyen szereped lesz, kikkel fogsz főleg foglalkozni, s hol, milyen időpontokban?

BOKOR ZOLTÁN:

– Felosztottuk a munkát hárman. Én a DVSC-nél ezután Hajdúhadházon dolgozom a gyerekekkel hétfőtől péntekig, minden nap 15.00 órától. Kezdőknek és versenyzőknek vegyesen tartok edzéseket. Sok tehetség van a klubnál és úgy gondolom kiaknázatlan terület ez még mindig. Sok lelkes, tehetséges, bátor fiatal van, aki ellátogat a tréningre, részben még Laci munkáját dicsérve. Ez nagy felelősség is számomra, hogy tovább fejlődjenek nálam majd. Nem romolhat a színvonal, s további bajnokok kinevelése a fő, hosszú távú cél. Ám mindenek előtt el kell fogadniuk a sajátos módszereinket. Ez nem könnyű, de szerintem haladunk e téren is. A megfelelő technikai alapok és a koordináció tanítása és fejlesztése fontos a kezdőknél, a versenyzőknél viszont más a helyzet. Ők jobban tudják, hogy mi működik és mi nem. Nekik ésszerű dolgokat kell mutatnom, ami a gyakorlatban is működhet, s amivel eredményesek lehetnek. Mivel mindenki más személyiség, megpróbálom egyénenként megtalálni, hogy kinek mi az erőssége, s azt fejleszteni. Mindemellett egy egységes kondíciófejlesztő módszert szeretnék bevezetni náluk – s egyébként úgy látom, már most van pozitív jele ennek a munkának, de csak az eredmények igazolhatnak majd engem (Bokor Zoli már jó pár hete dolgozik a klubnál, tehát az átmenet  folyamatos lehet – a szerk.).

Mit üzensz a leendő és a most itt maradó bunyósoknak, akik a DVSC-t választják, mire számíthatnak a te és az edzőtársak tréningjein, illetve milyen lesz 2019 szerinted?

BOKOR ZOLTÁN:

– Szervezett edzésprogramunk van, s lesz is 2019-ben. Stabil elgondolásunk van arról, hogyan lehet fejlődést elérni a már eredményes versenyzőknél is. Többen korosztályt váltanak, ezért muszáj lesz a fizikális felkészülést is szeme lőtt tartani (még jobban), illetve egyénenként a megfelelő taktika kialakítása is nagy szerepet kap. Egyébként próbálunk a meglévő versenyzők mellé folyamatos utánpótlást biztosítani, a rendszeres, a klub által szervezett, sok klubot és bunyóst megmozgató pofonpartikon pedig teszteljük az újoncokat. Nem tartok attól, hogy minőségi romlás történik a klubnál, szeretném méltó módon képviselni mindazt, amit az egyesület és Salánki Laci felépített. Én és Titusz – aki jó barátom, örülök, hogy közösen dolgozhatunk a DVSC-nél – szeretjük a kihívásokat, ehhez hozzászoktunk már a szorítóban és a hétköznapokon is.

A munka január 7-étől ismét teljes kapacitással beindul Hajdúhadházon és Debrecenben. Ökölvívóinknak és edzőinknek komoly, izzadságos, de sikeres munkát kívánunk erre az évre is! 

 

Forrás: dvscboxing.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: