Curtis botrány

Mint ismert, Majka 2018. augusztusában szakított Curtisszel, a rapper drogproblémái miatt. Curtis eleinte tagadta a vádakat, aztán utóbbi időben azonban sorra mondta le fellépéseit.

 

Curtis a balhé után ezt nyilatkozta:

Az a lényeg, hogy dolgozom, most megyek a TV2-be, a Csak show és más semmibe. A munkára koncentrálok most.

Egy hónappal azután, hogy Majka kidobta a zenekarából Curtist, a drogozással vádolt rappertöl hangos még mindig a sajtó.
Majka korábban egy videóinterjúban részletesen elmondta a véleményét egykori zenésztársáról, akivel állítólagos drogproblémái miatt szakította meg a munka- és baráti kapcsolatot.

Majka interju:

 

Ezután Curtis is megszólalt,Facebook-oldalán megjelent egy bejegyzés:

Egy nap majd talán te is azt kéred, hogy bocsásson meg neked az ég. Mert én nem fogok, amíg élek!

A Borsnak is nyilatkozott:

Sohasem érdekelt, hogy kit mit mond és gondol, de az, hogy Majka ilyen embernek állít be, totális nagy csalódás, mert nem ilyen vagyok! Míg élek, nem fogok neki megbocsátani! Nekem tiszta a lelkiismeretem. Hát az övé? – tette fel a költői kérdést a Bors újságírójának a rapper.

Sajnos nem neki lett igaza . Folyamatosan jöttek a problémák, a tv2-n futó műsort nehezen de végigcsinálta.
Curtis nélkül is ilyen népszerű marad Majka élő produkciója, zenekarból kirúgott rapper akár hátra is dőlhet, mert számításaink szerint legalább évi 5-6 millió forint ütheti a markát.Az Artisjus adatbázisa alapján ugyanis Széki Attila (28), azaz Curtis 11 közös szerzeményhez írt szövegrészt, de a „Nekem ez jár” és a „Csak te létezel” születésénél például zeneszerzőként is közreműködött. Hat éve csatlakozott Majkához, és társszerzőként olyan dalokat jegyez, amelyek egyetlen koncertről sem hiányozhatnak: Belehalok, Nekem ez jár, Elvitted a szívemet, Hatodik emelet, Ezek a lányok. Ráadásul nem sokkal a drogbotrányos szakítás előtt jelent meg a Füttyös, ami szintén kötelező darab, és amelynek szövegét együtt írták Bereczki Zoltánnal (42).

 

Szeptemberben jelentették be, hogy Curtis összeáll Emilióval, és 2019.április 27-én koncertet adnak a Papp László Sportarénában, ahol frissen megjelenő közös albumuk dalait is előadják majd.

Azonban lefújták a rendezvényt a zenészek elfoglaltságaira hivatkozva.

 

 

 

 

A hivatalos közleménybe ez áll:
Sajnálattal tájékoztatjuk a közönséget, hogy a Papp László Budapest Sportarénában 2019. április 27-re tervezett Curtis&Emilio koncert későbbi időpontban kerül majd megrendezésre. A művészek azért döntöttek így, mert televíziós és egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudtak volna megfelelően felkészülni a koncertre. A megvásárolt jegyek visszaválthatóak. Amint megvan az új időpont, tájékoztatjuk a közönséget

Ekkor már arról suttogtak ,hogy újból a droggal barátkozik Curtis.

Curtis és barátnője december 2-án Budapest belterületén egy kereszteződésben ütközött egy másik autóval. A karambol során Curtis kifejelte a szélvédőt, emiatt napokig rosszul érezte magát, de mindenki megúszta komolyabb baj nélkül. Információnk szerint a rendőrség a helyszínen alkoholtesztet végzett Curtis barátnőjén, Krisztinán, aki az autót vezette, majd vérvételre szállították.

Hazánk legnépszerűbb rapperpárosa szakított, és külön utakon folytatják a további pályafutásukat. Míg Majka új formáció­val, a Majka és az őkkel ontja magából a slágereket, addig Curtis egyedül vagy alkalmanként Emilio oldalán rappel nagy erőkkel.

Jött az évvége,és sorba jöttek a buli lemondások. Rajongók a közzöségi oldalokon támadták a zenészt.

Villám csapásként jött a hir,hogy mégis Majkának volt igaza. Curtis beismerte ,hogy a drog rabja lett. A zenész a Facebookon osztott meg egy megtört üzenetet, amiben arról ír, hogy idő kellett neki, amíg belátta, hogy tényleg beteg, és hogy szeretne bocsánatot kérni mindenkitől. “Ezen a héten befekszem egy rehabilitációs központba, hogy újra az igazi Curtist kapjátok” – írta az üzenetben.
A végére pedig odatette még: “Szeretlek, Petike, és mindenben igazad volt.”

 

Kedves ismerősök és rajongók!
Sajnos idő kellett ahhoz ,hogy belássam a betegségem…
Bocsánatot kérek mindenkitől mindenért !!!
Ezen a héten befekszem egy rehabilitációs központba ,hogy újra az igazi Curtist kapjátok( a januári fellépéseket ,holnap lemondom).
UI:Szeretlek Petike és mindenben igazad volt❤️

Két és fél órával később megérkezett Majka válasza is, aki Facebookon annyit írt Curtisnek, hogy:
“Én is szeretlek Testvérem! Sok sikert!”.

Curtis – ígéretéhez híven – bevonul egy egyelőre meg nem nevezett rehabilitációs intézetbe – adta hírül hivatalos Facebook-oldalán a rapper.
Széki Attila január hetedikén adta követői tudtára: belátta, Majkának igaza volt, amikor drogproblémái miatt kirúgta őt, hiszen tényleg segítségre van szüksége. Azóta többen kiálltak mellette, és támogatták elhatározását.

 

Reméljük ,hogy Curtis tényleg komolyan gondolja az egészet,és egészségesen tér vissza. Szeretnénk még együtt látni Curtist és Majkát egy szinpadon.

 

 

Csombi

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: