Tragédia a fényvetítésen

A debreceni átlagember egyik kedvenc hónapja az augusztus. Nemcsak azért mert kétszer jön a családi pótlék, de egy olyan nem mindennapi káprázattal találkozhat, ami csak egyszer van egy évben. Ez nem más, mint a Debrecen ikonikus épületére vetített fénymonológ.

Kicsit az idei évben éreztem azt, hogy az 5 művészből álló alkotógárda rájött arra, hogy a cívisvárosi polgárnak mindegy.
Emlékszem tavaly előtt, az Egyetem épületén debütáló fényvetítéssel megismerkedő tömeg arcán kiült döbbentre, és a még hetekig beszédtémául szolgáló látványra és összhatásra.
Általában egy több részt forgatott filmsikernek is nehéz ugyanolyan jó második epizódot készíteni, de még a tavalyi próbálkozás az elment kategórián belül tudott maradni azoknál, akiknek valaha volt kapcsolata történelemkönyvvel.
Az idei évben viszont percekig azon gondolkodtam, hogy a vetítés már elkezdődött vagy túl sokáig hagyták bekapcsolva a számítógépet és elindult a képernyőkímélő.

Személy szerint úgy éltem meg a soha véget nem érőnek tűnő 2018-as „fényvarázslatot”, mint mikor kamaszként elfelejtettem megírni a házi feladatot, és az óra előtti 5 perces szünetben pótoltam az egész estés elfoglaltságot. Letudtam, de értelme nem volt.

Nagyjából hasonlóan jellemezném a média és az alkotó művészek által gigantikus magaslatokba emelt idei fényborzalmat.

A technika opcionálisan lehetővé tenné, hogy egy színes, vidám vízió nyilvánuljon meg a Nagytemplom falain, ehelyett perceken keresztül semmitmondó, színehagyott vonalak táncoltak, amihez egy nyomasztó, kritikán aluli zenét társítottak. Nyilvánvaló, hogy drámaibb legyen a hatás.

Drámaibb legyen a hatás?
A drámai az volt mikor a gyerek már a második percben unottan kérdezte, hogy mikor lesz vége, de én több száz hozzám hasonló apukával egyetemben kitartottam, és további figyelemre intettem a kiskorút. Mondhatnám, hogy megérte, de egy dolgot vártunk jobban a színektől, hogy mikor lesz vége.
A dráma viszont nem maradt el, azóta is érzem a vállamban és a derekamban is, mivel a gyerek nehéz volt a műsor meg élvezhetetlen.

Tisztelt Bordos László és alkotócsapata! Szeretném felhívni a figyelmüket, hogy az itteni nagy többség mindennapjai egy olyan kifestőhöz hasonlítható, amiben nem sok oldalt színeztek ki, ezért jövőre – ha már mód van rá – legalább ebben a 15 percben legyen szíves megfogni azt a képzeletbeli ecsetet és örömtelivé, vidámmá és elsősorban színessé tenni annak a több százezer embernek azt a bizonyos tizenöt percét.

írta: Keszthelyi Zoltán

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: