A jövő nyugdíjasainak üzent a kormány

Még az idén kidolgozhatja az új nyugdíj-előtakarékossági lehetőséget a kormányzat – mondta Gion Gábor, a PM pénzügyekért felelős államtitkára a Magyar Időknek.

Már zajlanak a munkálatok az úgynevezett nyugdíj-előtakarékossági kötvény bevezetésének előkészítéséhez. Az új lehetőség jövőre életbe is léphet – mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium (PM) nemrégiben kinevezett államtitkára a napilapnak.

E megoldással az állam hosszú távú megtakarítási formát kínálna. A jelenlegi elképzelések alapján az új konstrukcióban a magánszemélyek kamatprémiumhoz juthatnának, a nyugdíj-előtakarékossági kötvény pedig akkor jár le, amikor tulajdonosa elérné a nyugdíjkorhatárt – tette hozzá az államtitkár.

A felhalmozott összeg kifizetését lehetne kérni egyben, de adott esetben szóba jöhetne az is, hogy az érintett részletekben jusson hozzá az ilyen megtakarításához.

Az öngondoskodás mellett ugyanakkor lényeges a lakosság állampapír-vásárlásainak ösztönzése is. A közelmúltban létrejött például hat új állampapírtípus, emelkedett az úgynevezett kincstári értékesítési pontok száma, ahol a lakosság állampapírt vehet, a legfontosabb pedig az, hogy az állam vonzó kamatot kínál a biztonságos papírok után. Jelenleg talán csak egy olyan, kifejezetten hosszú futamidejű lakossági állampapír hiányzik a kínálatból, amely a nyugdíjcélú előtakarékosságot is támogatja. Ezt a hiányt pótolná a most készülő új konstrukció – fogalmazott Gion Gábor.

Korában Varga Mihály pénzügyminiszter is beszélt az új állami nyugdíj-előtakarékossági kötvényről, akkor már kiderült, hogy a tulajdonosa a nyugdíjba menetelkor dönthet arról, hogy azt járadékra vagy egyösszegű támogatásra váltja – mondta váratlanul a pénzügyminiszter. Ezzel tovább csepegtette az információkat ebben az ügyben. Még október közepén jelentette be ugyanis Barcza György, az ÁKK Zrt. vezérigazgatója, hogy az ÁKK-nak a kormány asztalán fekvő javaslata szerint az állam beléphet a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítások piacára.

 

Forrás: napi.hu

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: