A felújítás borzalma! (Első rész)

Lassan kezdenek sárgulni a levelek a fákon, jövő héten kezdődik az iskola, és befejeződnek a lakásfelújítási munkálatok. Míg az első kettő várakozással teli, addig a rekonstrukciós munkafolyamatokon átesők örüljenek, ha nem kerültek az idegklinika egy speciális esetekkel foglalkozó osztályára.

Mi lehet az ok?
A felújítást, mint olyat, általában hosszas előkészületek előznek meg. A leendő fuga színétől, a konyhapult teherbírásán át, a számunkra legmegfelelőbb korszerűsítő gárda kiválasztásával bezárólag. Az építőanyagok tárháza végtelen, percek alatt több száz féle színben, minőségben formában választhatunk mindenféle korszerűsítési komponenst.
Nagyobb fejtörést okoz, hogy a munkálatok ideális kivitelezőjét hatályos időn belül a portánkra utasítsuk.
Jelenleg az építőipar egy olyan virágoskert, ahol ezrével bontogatják szirmaikat a szakemberek, valahogy mégis nehéz rátalálni arra az erőskezű építőipari kollektívára, akik az ígért munkafolyamatok logikai előkészítésétől, a megvalósításig is eljutnak úgy, ahogy azt a megrendelő ácsingózza.
Kézen fekvő a magyarázat, hogy a jó szakemberek már régen a német milliárdosok kúriáinak falait húzzák, aki itthon maradt, vagy megfizethetetlen áron kínálja szolgáltatásait, vagy egyszerűen megbízhatatlan.

Az számomra már teljesen elfogadott, hogy józanon nem mászik fel az ács a tetőre, vagy a kőműves csapat be sem indítja a betonkeverőt, míg minimum két sör és egy feles nincs a gallér mögött, de az hogy a hétfő reggel nyolc órás kezdési időpont, péntek délután háromra módosul, az egy kicsit sok.
Félve kérdezem a „kis pontatlanság” miértjét, amire az alakulat minden tagja más kifogással reagál.
A falkavezér, amint elszívta a harmadik doboz barna Sophie-t, elrendeli a felszerelés gyors előkészítését, mivel a munkaidő négyig tart, „mindjárt megyünk haza”.
Egész hétvégén az esztergomi érseket meghazudtolva imádkozok, hogy hétfő reggel szólaljon meg a csengő és tekintetem találkozzon a munkára szomjas legénység mind a tizenkét szempárjával.

Laci esküvőn volt
A kaput nyitva észreveszem, hogy a kollekció nem teljes, és a csapat „Santa Maria-ja” – László- hiányzik. A bejáratot elzárva, hogy véletlenül se tudjanak reggelire hivatkozva eltávozni, érdeklődöm a hatodik szakértelem holléte felől, mire jön a válasz: „Laci szombaton esküvőn volt”
Most hétfő van, de mindegy! Igazodva a megszokott magyar virtushoz, egy hozzálát a munkafolyamat legelső fázisához, a többiek rágyújtanak.
Szó nélkül besurranok a házba, hogy jelenlétem ne ingerelje a hátralévő feladatok és a csapat izzó munkakedvének keresztmetszetét.
Egy óra tizenöt perc, türelmes várakozásom csendjét egy barokk körmondatot idéző káromkodás
lavina töri meg. A szakember gárda hangadója, bosszúságot imitálva tájékoztat „Főnök, elromlott a flex, így tovább nincs értelme maradni”

Holnap reggel itt vagyunk!
A megbeszélt nyolc nulla-nullát követő órában emelem a telefont, hogy érdeklődni próbáljak a kőművesek holléte felől, de Kautzky Armand tájékoztat, miszerint a hívott szám átmenetileg nem kapcsolható. Ez így folytatódott szerdán és csütörtökön is, de pénteken, mint a mennyország harangja zendült fel a hang, kicsörgött a telefon. A vonal végén, egy kicsit sem bűnbánóan szólt bele a mester, hogy bár már ez hét el lett szarva, jövő héten meg egyáltalán nem tudunk menni, két hét múlva úgy rápattannánk a feladatra, hogy pikk-pakk kész lesz. Nem tehetek mást, beleegyezek.
Toleránsan számolom a napokat. Pontosan két és fél hét múlva – három nappal az ígértekhez képest – reggel 6 kor csengetnek. A legénység maximális létszámban felvonult, pár perc múlva már nyikorgott a talicska, morgott a betonkeverő, zengő, fémes hangon súrlódott a lapát a betonon.
Még a tíz órás hírek nem kezdődtek el, felkiabált a verejtékes homlokát törölgető kisiparos csapat vezetője, hogyha a munkadíjjal a zsebemben szemügyre venném az elkészült lábazatot, nagyon hálás lenne, mivel kettőtől kezdődik a Forma 1 és jó lenne, ha arra mindenki hazaérne.
A csapat, már a röpke huszon-pár nap alatt, többször tett tanúbizonyságot végtelen humorérzékéről, így ezt a könnyelmű elszólást viccnek tekintve, rohantam le megvizsgálni a műalkotást.
Tátva maradt szájjal álltam, a valóban elkészült kerítés alap mellett, és könnyes szemmel intettem búcsút, az akkor már, indulásra kész munkaközösségnek.
Az öröm és a döbbenet könnyei voltak ezek, hiszen azóta sem értem, ha egy tíz méteres kerítés lábazatot meg lehet csinálni 2 óra alatt, milyen okkal vezérelve készült, majdnem egy hónapig. Miért volt szükség a hatás ilyen mértékű fokozására?
Rájöttem! Ezt a látszólag szerény intellektuális képességekkel rendelkező gárda, csak segíteni próbált. Felkészített a bonyolultabb rekonstrukciós műveletekkel járó gátak leküzdésére, ugyanis még a festők, a villanyszerelők és a fűtésszerelő, csak ezután várható.

írta: Keszthelyi Zoltán

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: