A Spar 1,7 milliárd forintból újította meg a miskolci Interspart

Budapest, 2018. november 28., szerda (MTI) – Modernizációs programja keretében mintegy 1,7 milliárd forintból újította fel a miskolci Szinvapark Bevásárlóközpontban lévő Interspar áruházát a Spar Magyarország.

A cég közleménye szerint a szerkezetig visszabontott üzlet minden elemében megújult: a 3470 négyzetméteres vásárlóterületet áttervezték, és egyebek mellett önkiszolgáló kasszákat is telepítettek.
Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője a közlemény szerint elmondta: a cég az idén több mint 23 milliárd forintot fordít fejlesztésekre, új áruházak nyitása mellett a meglévők korszerűsítésére. Hozzátette: a most felújított miskolci üzlet 102 munkavállaló számára garantál biztos munkahelyet.
A felújítást követően az épület a korábbiakhoz képest jóval energiatakarékosabb: a belső tereket kis fogyasztású LED lámpák világítják meg, és környezetbarát, szén-dioxidos hűtőközeggel működő kereskedelmi hűtést szereltek be, amely a hővisszanyerést is biztosítja – közölte a cég.
A Spar 27 éve van jelen Magyarországon, ezalatt 1 milliárd eurót fektetett be, forgalma tavaly 562,5 milliárd forint volt, 8,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A társaság 13 ezer munkavállalójával Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatója.

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: