Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny Debrecenben

Két magyar aranyéremmel zárult szombaton Debrecenben a 63. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny, melyen Bernáth Attila mellett meglepetésre nem Harcsa Zoltán, hanem az őt legyőző Cservenka Róbert diadalmaskodott.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a döntőkre kis híján megtelt az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, s a nézők élvezetes csatákat láthattak.


    A női aranymeccseken hazai versenyzőért nem lehetett szurkolni, ám a férfiak fináléinak sorában a második meccs a debreceni Bernáth Attiláé (52 kg) volt, aki karrierje első felnőtt nemzetközi versenyén remekül bokszolt.

A tavalyi ifjúsági Európa-bajnok pénteken iráni riválist győzött le, szombaton pedig a botswanai Otukie Rajabbal kellett megküzdenie, s egészen kiváló, meggyőző boksszal gyűjtötte be az aranyérmet.


    Magyar szempontból a nagy mezőny miatt ketté osztott 75 kilósok B csoportjának döntőjére volt érdemes kiemelten figyelni, hiszen ott két hazai öklöző, a Európa-bajnoki és Európa Játékok-bronzérmes, olimpiai ötödik Harcsa Zoltán és Cservenka Róbert csapott össze egymással. A papírforma egyértelműen Harcsa sikerét ígérte, ám a Vasas klasszisa ezúttal kicsit tompán bokszolt, így meglepetésre a bátran küzdő Cservenka megosztott pontozással legyőzte őt.


    A nap legeredményesebb küldöttsége az orosz volt, melynek képviselői a férfiaknál és a nőknél is három-három aranyat gyűjtöttek be.

http://www.mti.hu/Pages/Download.aspx?newsid=819928&filetype=1&view=HiView&lang=hun

Az orosz Jaroszlava Jakusina (kékben) és a tajpeji Csen Nien-csin a 63. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny női 69 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban 2019. február 9-én.
http://www.mti.hu/Pages/Download.aspx?newsid=819929&filetype=1&view=HiView&lang=hun

Az orosz Okszana Trafimova (kékben) és az angol  Georgia O’Connor a 63. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny női 75 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban 2019. február 9-én.
http://www.mti.hu/Pages/Download.aspx?newsid=819932&filetype=1&view=HiView&lang=hun

Bernáth Attila (pirosban) és a botswanai Otukile Rajab a 63. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny férfi 52 kilogrammos súlycsoportja döntőjében a debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban 2019. február 9-én.
http://www.mti.hu/Pages/Download.aspx?newsid=819933&filetype=1&view=HiView&lang=hun

A győztes Bernáth Attila a 63. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny férfi 52 kilogrammos súlycsoportja eredményhirdetésén a debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban 2019. február 9-én.
http://www.mti.hu/Pages/Download.aspx?newsid=819941&filetype=1&view=HiView&lang=hun

A lengyel Mateusz Polski (pirosban) és az iráni Moszlem Macsszudimalamiri a 63. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny férfi 64 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban 2019. február 9-én.
http://www.mti.hu/Pages/Download.aspx?newsid=819960&filetype=1&view=HiView&lang=hun

Cservenka Róbert (pirosban) és Harcsa Zoltán a 63. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny férfi 75 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban 2019. február 9-én.
http://www.mti.hu/Pages/Download.aspx?newsid=819961&filetype=1&view=HiView&lang=hun

A győztes Cservenka Róbert a 63. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny férfi 75 kilogrammos súlycsoportjának eredményhirdetésén a debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban 2019. február 9-én.

Forrás: http://www.mti.hu

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: