Hírek

Mercisek lepik el Hajdúdorogot

Hajdúdorog – Országos találkozó várja az érdeklődőket. A „Mercis Banda” következő országos találkozója vár minden Mercedes Benz tulajdonos és kedvelőt. Július 28-án, szombaton jó idő esetén lecsófőzés, ismerkedés lesz a program. Emellett úszó-, gyermek- és termálmedencében mártózhatnak meg az eseményre érkezők. Helyszín a Hajdúdorogi Strandfürdő. Július 29-én, vasárnap Merci szépségverseny. Bálna húzás. Jockey tolás lesz, majd felvonulás következik. Az érdeklődők ...

Olvass tovább »

Lencsevégre kapták a holdfogyatkozást +galéria

A szerencsésebbek derült ég mellett csodálhatták az évszázad holdfogyatkozását július 27-én éjszaka. Kevés helyen, főként a keleti, északkeleti országrészben kedvezett az éjszaka a holdfogyatkozásra készülőknek. Sokfelé felhős ég, a középső tájakon viharok jellemezték ezt a pár órát. Kedvező tájakon tartózkodó észlelők számos káprázatos képet készítettek a nem mindennapi csillagászati jelenségről, írja az idokep.hu.   (Forrás: idokep.hu)

Olvass tovább »

Színes népi forgatag Hajdúszoboszlón

Hajdúszoboszló – Július utolsó hétvégéjén rendezik meg a népzenei, népművészeti fesztivált, a Szoboszlói Folkhétvégét. Július 28-29-én a népművészeté és a néptáncé a főszerep. A színes forgatagban a népművészet mesterei változatos bemutatókkal várják az érdeklődőket a kézművesek utcájában. Esténként országos, nemzetközi hírű népzenekarok, szólisták, táncosok nyújtanak maradandó élményt Részletes program Július 28. (szombat) 18.00 Bíró Zenekar Helyszín: Kisszínpad – (Harangház melletti ...

Olvass tovább »

Nem úszta meg a 25 milliós sikkasztást

Debrecen – A 33 éves férfi társtulajdonosa volt annak a cégnek, amit megkárosított. A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást. Egy debreceni férfi tett feljelentést a rendőrségen 2015 júliusában arról, hogy az általa alapított cég bankszámlájáról közel 25 millió forint tűnt el. A rendőrök széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként megállapították, hogy a pénzt a cég másik tulajdonosa, C. József ...

Olvass tovább »

Ingyen utazhatnak a drukkerek Debrecenben

Debrecen – Ingyen utazhatnak a bajnoki mérkőzésre a debreceniek. Július 28-án (szombaton) 19 óra 30 perckor rendezik meg a DVSC – Mezőkövesd bajnoki labdarúgó mérkőzést a Nagyerdei Stadionban. A meccsre érvényes szurkolói jeggyel vagy bérlettel díjmentesen lehet utazni a járatokon 16 óra 30 perctől éjfélig.   (Forrás: dkv.hu)

Olvass tovább »

Pápaszemes bölcsődéssel gazdagodott a debreceni állatkert

Debrecen – Újabb kis lakóval bővült a debreceni állatkert. Pápaszemes pingvin látott napvilágot a Nagyerdőn. Az állatot rövidesen a látogatók körében nagyon népszerű pingvinsétákon is megtekintheti a közönség – közölte július 27-i sajtótájékoztatóján a nagyerdei kultúrpark igazgatója. Nagy Gergely Sándor elmondta: a pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus) csaknem 40 tojásban eltöltött nap után látta meg a napvilágot. Perjámos tíz év alatt ...

Olvass tovább »

Időjárás – 2018. július 28. szombat

Debrecen – Milyen idő várható ma? Szükség lesz esernyőre, vagy elkerülik a térséget a záporok? Meleg, változóan felhős idő Szombaton sokfelé megnövekszik a felhőzet, elszórtan, főként nyugaton és a középső tájakon záporok, zivatarok alakulhatnak, északi megyéinkben süthet legtöbbet a nap. Délen, délnyugaton helyenként felhőszakadás, jégeső sem kizárt. A zivatarokat erős, viharos széllökések kísérhetik. Délután 28-33 fok várható. Nem lesz front térségünkben, írja ...

Olvass tovább »

Napi horoszkóp – 2018. július 28. szombat

Az Ikrek megfeledkeznek egy ígéretről, a Mérlegekre egy régi rejtély megoldása vár: neked mit üzennek ma a csillagok? Kos (03.21 – 04.19) Nem szívesen adsz az idődből most semmilyen feladatnak. Ez érthető is, de érdemes lenne mérlegelned, hogy melyik időbefektetésből milyen haszonra számíthatsz. Ha nem adsz időt annak, ami neked fontos, akkor az nem fog fejlődni. Ma például a tanulásnak ...

Olvass tovább »

Megjelent az új Majka nóta!

Olvass tovább »

Biciklikre, autókra vadászott a 19 éves debreceni

Debrecen – Tíz rendbeli lopás vétség elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható egy fiatal debreceni férfi. Egy 19 éves férfi ellen kétrendbeli jármű (személygépkocsi) önkényes elvétele bűntett és kétrendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a debreceni rendőrök. Az ügyek felderítése során a nyomozók megállapították, hogy B. Balázs több Debrecenben elkövetett kerékpárlopással is kapcsolatba hozható. A fiatal férfi gyanúsítotti kihallgatásán ...

Olvass tovább »

Hirdetés