Elásta élettársát a nő

Elrendelték a letartóztatását.

Elrendelte a bíróság az élettársa meggyilkolásával gyanúsított szegedi nő letartóztatását.



    Szeged, 2019. március 1., péntek (MTI) – Elrendelte a Szegedi Járásbíróság 30 napra az előzetes letartóztatását pénteken annak a negyvennégy éves nőnek, aki a gyanú szerint 2017 májusában megölte, majd elásta az élettársát – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.

    Szanka Ferenc közölte, a nő ellen emberölés, nagyobb kárt okozó csalás és hamis vád bűntette miatt folyik eljárás.


    A gyanú szerint az elkövető párkapcsolatban élt a sértettel annak szegedi ingatlanában. A két nő 2017 májusában otthonukban összeveszett, dulakodni kezdtek, majd a gyanúsított megütötte és megfojtotta a sértettet. A nő ezután a holttestet egy kiásás alatt álló kerti medence gödrébe tette, felgyújtotta, majd csemperagasztóval is leöntötte. A betemetett gödör fölött a nő sziklakertet alakított ki, hogy ezzel próbálja leplezni a történteket.


    A gyilkosság után a gyanúsított a sértett másik ingatlanában lakó bérlőnek azt mondta, hogy a nő börtönben van és a bérleti díj átvételére őt felhatalmazta. A gyanúsított ezzel megtévesztette a bérlőt, és 2018 júliusáig jogtalanul vett át 560 ezer forint bérleti díjat.


    A gyanúsított a gyilkosságot követően csaknem egy évig élt az áldozat házában, miközben a nő családját különböző történetekkel nyugtatgatta a hollétével kapcsolatban. A rendőrség a sértett eltűnése miatt 2018 júliusában indított eljárást, majd miután felmerült, hogy a történtek hátterében bűncselekmény állhat, kedden helyszíni szemlét tartottak a háznál, és a kertben megtalálták az asszony holttestét.


    Elszámoltatása során a gyanúsított hamisan azzal vádolta meg egy férfi ismerősét, hogy segédkezett neki a holttest eltüntetésében.


    A bíróság – az ügyészi indítvánnyal egyezően – a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye miatt rendelte el a gyanúsított letartóztatását, és megállapította szabadlábon hagyása esetén megkísérelheti a bizonyítási eljárás megnehezítését.

Forrás: http://www.mti.hu

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: