Kitartást szülők, mindjárt vége a nyári szünetnek!

Gyászolják a lurkók a nyarat, ahogy augusztusról szeptemberre fordul a naptár. Amint a gyerekek könnyes szemmel kezdik befedni a könyveket, morcosan csomagolják el a homokozó szettet, és búcsúznak a szünidő tétlenkedő napjaitól, a szülők arcizmaikat megerőszakolva osztoznak az óvoda- iskolakezdés fájdalmában, közben pedig apa és anya sandán összenézve, gondolatban koccint a jeles nap alkalmából.
Joggal értetlenkedsz, ha nem vagy szülő, hogy miért ilyen ünnepélyes ez a dátum. Nem értheted, milyen összetett és embert próbáló feladat a gyereket közel két hónapon keresztül úgy óvni, tanítani, etetni, lekötni a figyelmét, és minden igényének maximálisan megfelelni, hogy a munkahelyen nincs nyári szünet. Mindig irigykedve néztem azokat a családokat, ahol a nagyszülők a vakáció első napján nagy mosollyal megérkeztek az unokákért és átvállalták a vakáció okozta bosszúságok java részét.
A legtöbb családban a szabadidős gyermekelhelyezés, a munkahely vagy a dolgozó családtagok miatt enyhe kihívásokkal küszködik.

Első nap
Míg a szomszéd gyerekei már a szünidő első napján, Gávavencsellőn etetik a nagyika tyúkjait, barkácsolnak nagypapával az én gyermekem az átlagosnál is korábban ébred és érdeklődik, milyen projekttel indítjuk meg a várva várt szünidős programsorozatot. Anya már munkában, apa felcsapja a határidőnaplót, aminek egy lapján több bejegyzés van, mint az ország legkeresettebb celebjeinek Instagram oldalán.  Míg beáztatom a Cini Minist, megválaszolom a hétvégén érkezett email-eket, azután a jövőnk szempontjából mérföldkőnek számító szerződés fogalmazása közben, többször elénekeljük a Kicsi Gesztenye Klub Tavaszdalát. A délutáni megbeszélést „pár percet kések” sablon sms-sel elodázom, mivel a gyereknek ebédelni kell. Mindent ígérek, hogy az értekezleten – ahová viszem magammal – jól viselkedjen. Ahogy végeztünk, öt perc játszótér, miközben reagálok a nem fogadott hívások végtelennek tűnő sorára. Egyik mászóka, vagy kötélhinta sem olyan érdekes, mint nyáron a Jégvarázs főcímdalát énekelni mellettem, hangosan, miközben telefonálok. Háromnegyed öt, mehetünk anyáért, aztán haza.

Huszonhetedik nap
Apa játszunk? Előzi meg a kérdés az ébresztőóra hangját. Mire kinyitom a szemem a szoba egyik sarka fodrászattá alakult, ahol természetesen én vagyok a soron következő vendég. A rögtönzött wellness program, annyira jól sikerül, hogy teljesen elfelejtem, mennyi dolgom van. Gyors táplálkozás, indulás. A gyerek még a postán türelmes, a bankban már kezd oldódni, a könyvelőnél már neon zöld sorkihúzóval rajzol Micimackót először az adóbevallásra, félóra múlva a könyvelőre is. A századjára elismételt „mindjárt megyünk” után, fagyit ígérve próbálom kiharcolni a türelmét. Délután három találkozóm van, ahonnan a villámgyors ebéd ellenére is késve érkezünk. A nyár közepére már érzi, hogy meghatározó szerepet tölt be a munkaóráimban. A találkozóinkon célratörően ragadja magához a szót és készséggel meséli el az otthoni csúszda színét és a plüssállatai napi rendjét. Bár a feladataim sora drasztikusan nem csökkent, mindhárom ügyfelem megtanulta a Monster High szereplőinek névsorát, anya hajmosási szokásait, és a Riso tejberizs reklám teljes szövegét. Nem baj, legalább ezt a napot is legyőztük.

Harminckilencedik nap
Tompeti és Barátai ébreszt, és egy anya által írt üzenet az asztalon „Ma egykor, hatéves státusz a védőnőnél! Ugye nem felejtetted el?” – Dehogy
Az időpont hajszálpontosan egybeesik egy közel két hónapja leegyeztetett találkozóéval. Apa egy varázsló, majd megoldja! Vajazom a kenyeret, közben fejben lederiválom a gyerek napi vitaminadagját. Már-már munkatársamként tájékoztatom a napi teendőket illetően.
Mivel rutinos és felkészült szülő vagyok, az előző nap éjszaka félbehagyott papírmunkámra, egy számára készített ovis feladatsorral igyekszem időt lopni. Még be sem tölt a számítógép, ő közli, hogy kész van, kezdődhet a legózás. Három perc alatt összerakom a kis sárgafigurák nyaralóját, megfésülök egy regiment Barbie-t és inni adok a hetek óta fal felé néző, már kissé elfeledett plüsskutyának, mert pont ezen a napon szomjas lett. Amint a gyerek elvégezve látja a feladatokat, egy „Indulhatunk” felkiáltással teret ad az aznapi elintéznivalóknak.
Rohanunk le a lépcsőn közben magamba erőltetett kedvességgel köszönök a szomszéd gyerekeket autóba pakoló másik nagyszülő párosnak. Már majdnem fordulunk a védőnőhöz vezető szervizútra, mikor a gyerek keserves sírásba kezd, mivel „Nyuszi” otthon maradt, és a mai nap nélküle nem lenne teljes, ezért visszafordulunk. Félórát késünk a rendelőből, negyven percet az üzleti összejövetelről. Itt már eljutok odáig, hogy már minden mindegy és vannak éjszakák és hétvégék, mikor úgyis tudom pótolni a munkámat érintő hiányosságokat.

Hatvannyolcadik nap
Életem első reggele, mikor tisztán emlékszem az álmomra, amiben levelet írok az oktatási miniszternek, kérve, hogy a jövő évet illetően gondolja át a nyári szünet időtartamát.
Már nincs sok hátra, de a kitartásomon sajnos végesebb, mint a szünet. Az, hogy mennyire szeretem, összefonja a szálakra foszlott idegrendszeremet. Ez a nap összpontosítja bennem, hogy nem lehet ezt így csinálni. Bezárom a határidőnaplót és tájékoztatom az utódomat, hogy a mai naptól az ovi kezdetéig apa szabadságon van, és azt csináljuk, amit ő szeretne.
Egy hetet mégis csak várhat az a magamra gyűjtött feladathalmaz, amire másnak egy hónap is kevés lenne. Ha már ő egész nyáron áldozatot hozott, nem lehetek annyira önző, hogy ne barkochbázzunk a heti tervem előkészítése helyett, ne cseréljem le a videó konferenciát, Mickey Egér játszóterére, vagy délután kettőkor a tárgyalószék helyett a hintába üljek mellette.

Egy szülő számára örömteli a gyereknap, kulcsfontosságú a csemete születésnapja, jelentőség teljes a karácsony, de az biztos, hogy nincs piros betűsebb ünnep szeptember első napjától.
Kedves Szülők kitartást kívánok az elkövetkezendő néhány naphoz, hiszen egy teljes évetek lesz erőt gyűjteni a következő vakációig.

írta: Keszthelyi Zoltán

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: