Meghalt Tuschák Róbert, az MTA tagja

Életének 92. évében meghalt Tuschák Róbert Széchenyi-díjas gépész- és villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem professor emeritusa – közölte az akadémia hétfőn az MTI-vel.

Az akadémikust november 22-én érte a halál. Tuschák Róbert 1927-ben született Salgótarjánban. Szakmai életútja a Budapesti Műszaki Egyetemen tanársegédjeként indult. Ipari praxisát a Ganz Villamossági Művek tervezőjeként, majd az Automatizálási Osztály vezetőjeként alapozta meg. A Ganzban töltött másfél évtized alatt a tömör forgórészű villamos gépek indukciós és örvényáram-eloszlásának meghatározásában ért el új eredményeket, valamint szinkron gépek indító és csillapító kalickájának tulajdonságait tárta fel. Az eredményei alapján kialakított méretezési eljárásokat évtizedeken keresztül használta a tervezőiroda.

A későbbiekben megszervezte és vezette a gyár automatizálási laboratóriumát. A laboratórium legnagyobb jelentőségű fejlesztése a nagy szinkron gépek gerjesztő rendszerének kialakítása és a mozgó alkatrész nélküli feszültség-gyorsszabályozó létrehozása volt.

1966-ban egyetemi tanárnak nevezték ki a Folyamatszabályozási Tanszékre, majd 1979-től kezdődően az Automatizálási Tanszéket vezette 17 éven át. Hat éven keresztül szolgálta dékánként a Villamosmérnöki Kart, majd hat évig volt a BME tudományos rektorhelyettese. 1998 óta professor emeritusként vett részt a tanszék munkájában.

Több publikációja is megjelent, köztük a Frigyes Andorral, Szita Ivánnal és Schnell Lászlóval közösen jegyzett Elektrotechnika című mű, amely széles rétegek számára bírt reveláló erővel.

Dékánként fő kezdeményezője volt a C képzés bevezetésének, ami a PhD-képzés közvetlen előfutára volt. Állami támogatást szerzett a BME számára kutatási célprogramokban való részvételre. Aktív nemzetközi tudományos és felsőoktatási együttműködési kapcsolatokat ápolt.

1982-ben az MTA levelező, majd 1990-ben rendes tagjává választották. Elnöke és tagja volt az MTA számos bizottságának. Elnökké választotta az IFAC Magyar Nemzeti Bizottsága is. Több tisztséget viselt a Magyar Elektrotechnikai és a Magyar Méréstechnikai, Automatizálási és Informatikai Tudományos Egyesületben. Tagja volt az Alapítvány a Magyar Felsőoktatásért és a Kutatásért Kuratóriumoknak, ezenkívül a Pro Renovanda vendégoktatókat támogató alapítvány kuratóriumának is.

1987-ben a Munkaérdemrend arany fokozatával, 1991-ben a Magyar Köztársaság Csillagrendjével, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 1995-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki. 1957-ben Zipernowszky-díjat vehetett át, 1969-ben megkapta az Akadémiai Díj I. fokozatát, 1989-ben elnyerte a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) Csáki-díját.

Mint írják, egész munkásságával a gyakorlati alkalmazások igényei szerint alkotó, ismereteit folyamatosan gyarapító, tudását rendszerezetten továbbadó, mérnökgenerációk szemléletét alakító tudóstípust valósította meg. Ipari és tudományos grémiumokban egyaránt mértékadó jelenlétével, vezetőként végzett irányító és szervezőmunkájával, több mint 25 szabadalom kidolgozásában való részvételével hozzájárulása kiemelkedőnek minősül a technikai alkalmazások létrehozásában.

 

forrás: blikk.hu

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: