Napi horoszkóp – 2018. December 30., Vasárnap

Kos (március 21 – április 20)
Mindenkinek jót teszel, ha esélyt adsz valaki olyannak, akiben sokan nem bíznak meg. Mivel neki nem mindig adódik ilyen lehetőség, mindent megtesz majd, hogy éljen vele, te pedig egy kis kockázatért cserébe sokat nyerhetsz.

Bika (április 21 – május 20)
Itt az ideje kilépni egy kicsit a mókuskerékből, és a belső hangodra figyelni. Lehet, hogy a tested régóta próbál mondani neked valamit, amit ideje lenne meghallgatnod, különben csak akkor kaphatsz észbe, amikor már nagyobb lesz a baj.

Ikrek (május 21 – június 21)
Szükség lesz ma a diplomáciai képességeidre, hogy konfliktus nélkül teljen el a nap, de szerencsére mindent kézben tartasz, és úgy keverd a kártyákat, hogy mindenki jól érezze magát, és így magaddal is elégedett leszel a nap végén.

Rák (június 22 – július 22)
Amikor már azt hiszed, túl vagy a meglepetéseken, valaki még előállhat valamivel, amitől leesik az állad. Ha szívből örülsz neki, akkor azt mondd el neki is, hiszen semmi más cél nem vezérelte, mint hogy téged boldoggá tegyen.

Oroszlán (július 23 – augusztus 23)
Nem egyszerű dolog megszabadulni a régi rossz szokásoktól, főleg, ha valamelyikben örömödet is lelted. A mai nap azonban rádöbbenthet, hogy van, amiért megéri áldozatot hozni, és talán itt az ideje egy tiszta kezdésnek.

Szűz (augusztus 24 – szeptember 23)
Akkor érzed jól magadat, ha minden számodra fontos embert magad körül tudsz, és gondoskodhatsz a kényelmükről. Ne felejtsd azonban el, hogy ez az ünnep rólad is szól, próbálj meg kikapcsolódni, és részese lenni az élménynek.

Mérleg (szeptember 24 – október 23)
Egyszerre szeretnél két helyen lenni, és bármelyiken vagy is, kicsit a másikra vágysz, így azonban sehol nem vagy igazán. Próbáld meg azt élvezni, amid van, és azoknak az embereknek a társaságát értékelni, akik melletted vannak.

Skorpió (október 24 – november 22)
Valaki egy elfeledett ígéretedre emlékeztet, amit pedig szerettél volna betartani, csak a körülmények nem neked kedveztek. Most azonban még nem késő, hogy összeszedd minden erődet, és bepótold azt, amit elmulasztottál.

Nyilas (november 23 – december 21)
Vannak dolgok, amikre nehezen veszed rá magadat, de amikor megérkezik az eredmény, úgy érzed, mégis csak megérte azt a sok megpróbáltatást. A mai nap is ilyen élményed lehet, és ez erőt adhat ahhoz, hogy tovább járd az utadat.

Bak (december 22 – január 20)
Lehet, hogy nem alakul minden az elképzeléseid szerint, de ha a dolgokat nem tudod a magad kedvére alakítani, akkor legyél te egy kicsit rugalmasabb, és még bármiből kihozhatod a neked legmegfelelőbb helyzetet.

Vízöntő (január 21 – február 19)
Ha egy kicsit nyitottabban állsz ma a világhoz, akkor akár még egy karácsonyi csodát is megtapasztalhatsz, de az biztos, hogy olyan élményekben lehet részed, amelyekről korábban nem is gondoltad volna, hogy megtörténhetnek veled.

Halak (február 20 – március 20)
Minél jobban erőltetsz valamit, annál távolabb sodorhatod magadtól. Az egyetlen megoldás most az, ha hagyod, hogy a dolgok lecsillapodjanak körülötted, és ez a béke majd amúgy is odavonzza azt, akit magad mellett szeretnél tudni.

 

forrás: bien.hu

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: