Turisták fegyveres kirablása miatt fogtak el három férfit

Budapest, 2018. október 5., péntek (MTI) – Elfogott a rendőrség három férfit, akik fegyverrel megfenyegettek és kiraboltak két külföldit nyáron Budapesten – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a honlapján.

Az egyik férfi a VII. kerület, Kazinczy utcában gyalogosan elállta egy brit és egy dél-afrikai turista útját, és felszólította őket, hogy adják át a náluk lévő pénzt. Eközben a férfi két társa egy sötét autóval lelassított mellettük, és egy airsoft fegyverrel nyomatékosította a követelésüket.
A brit átadta a pénzét az elkövetőknek, akik a dél-afrikait a legközelebbi bankautomatához kísérték, és kényszerítették, hogy vegyen fel pénzt. Miután azt elvették tőle, elmenekültek a helyszínről – írták.
A BRFK Nyomozó Főosztály Rablási Osztályának munkatársai azonosították az elkövetőket, majd a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályával együttműködve budapesti lakcímükön elfogták a két 21 éves és a 27 éves tettest. A nyomozók az egyikük lakásán megtalálták a bűncselekmény elkövetésénél használt airsoft fegyvert, valamint egy gáz-riasztó fegyvert is – tudatta a rendőrség.
A rendőrök a három férfit gyanúsítottként hallgatták ki fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás miatt, majd őrizetbe vették őket és indítványozták letartóztatásukat – olvasható a közleményben.

 

Hirdetés






%d blogger ezt szereti: